Sz. Tóth Judit vagyok – tréner, mediátor, viselkedéselemző, mesterszakos pszichológushallgató.
Az emberi lélek működése és a kapcsolódások, döntések hátterében megbúvó érzelmek iránti érdeklődés, a tiszta kommunikációra és a valódi win-win megoldásokra való törekvés mindig is velem volt.
Közel húsz éve mozogtam már kommunikációs területen – a klasszikus marketingkommunikációtól a tudományos eredmények disszeminációjáig, magánszektortól közszféráig egy meglehetősen széles spektrumot bejárva –, amikor úgy döntöttem, hátrébb lépek a középvezetői pozícióból, és engedek a belső késztetésnek: elindulok a professzionális segítővé válás útján. A nyitottságon, tapasztalaton, lendületen és tanulási vágyon túl volt a zsebemben még valami, ami azelőtt nem…
…egy nagy, határozott igen önmagamra, az önazonos működésre.
Pszichológia alapszakon viselkedéselemző végzettséget szereztem, ezt követően tanulmányaimat pszichológia mesterképzésen, interperszonális-interkulturális szakirányon folytatom, egészségpszichológia kiegészítéssel. Emellett tréneri, szervezetfejlesztési, kommunikációs és mediátori ismeretekkel és tapasztalattal is rendelkezem. Csoportos programjaim során friss tanulmányaimon túl sokat merítek a kommunikációs szakmai utamon, túlnyomórészt kutatók és kreatív szakemberek körében szerzett élményeimből is.
Szakmai életemen kívül nő, anya, feleség vagyok, néhány éve megküzdöttem egy genetikai eredetű – ún. tripla negatív – mellrákkal, életem állandó kísérői az előrehozott menopauza és az inzulinrezisztencia. Férjemmel és kicsinek nagy, nagynak kicsi gyerekeimmel Budapesten élek.
Van mögöttem néhány újratervezés, de ki számolja, mikor az élet tánc mezítláb: áramlás és kapcsolódás, néha szúr, néha simogat.
Szeretek időről időre farkasszemet nézni a saját gyengeségeimmel, hiszek az önismereti munkában, a lelki rugalmasság folyamatos fejlesztésében, az önszabotáló működések szisztematikus lebontásában.
Emellett már tudom, hogy az önazonos működés menet közben a legtöbb kérdésre meghozza a saját jó válaszokat.
Meggyőződésem, hogy valódi win-win megoldásokkal és tiszta kommunikációval világot lehet váltani – persze nem azonnal, hanem apránként építkezve, önismerettel és valódi, empatikus egymásra figyeléssel.
(Honlapomon leginkább tegeződve szólok hozzád, de tudnod kell, hogy ezt nem a tisztelet hiánya miatt, sokkal inkább a bensőséges kapcsolódás érdekében teszem, és amennyiben a magázódás számodra komfortosabb a közös folyamatunk során, készséggel igazodom ehhez az igényedhez. Mediáció során mindenképpen magázódunk.)
Végzettségeim:
- Pszichológia MA, KRE, folyamatban
- Pszichológia BA Viselkedéselemző, KRE, 2024
- Tréner, GROW, 2023
- Mediátor, Partners Hungary, 2023
- Nemzetközi kapcsolatok és kommunikáció, KJE, 2010